Ugrás a tartalomhoz
Fejléc kép

A Tisza-közeli zuglói önkormányzattól bérlik Velkey György államtitkár irodáját, a piaci ár majdnem háromszorosáért

Az Országgyűlés Hivatala a közérdekű adatigénylésünkre válaszul elküldte Velkey György irodabérleti szerződését(a külügyminisztérium nem válaszolt a kérdéseinkre). Ebből kiderül, hogy a Rózsa András vezette Zuglói Önkormányzattól bérlik a parlamenti államtitkár irodáit. Ezt eddig Velkey nem hozta nyilvánosságra. Az már korábban kiderült, hogy a bérleti díj havi 1.040.000 Ft, úgy, hogy az ingatlan.com-on a hasonló méretű irodák 350-400 ezer, maximum 500 ezer forintba kerülnek havonta a kerületben. Így Velkey a ciklus végéig-számításaink szerint-45 millió forintnyi közpénzt juttat a kampányban egyértelműen a Tisza Párt mellé álló és azóta is velük szövetséges Rózsa András önkormányzatának.

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, közérdekű adatigényléssel fordultunk az Országgyűlés Hivatalához Velkey György parlamenti államtitkár múlt héten felröppenő irodabérleti szerződése ügyében. Azért tettünk így, mivel a szerződés nem volt elérhető a Központi Információs Közadat-nyilvántartásban, szemben más képviselők dokumentumaival. 

Az Országgyűlés Hivatala néhány napon belül válaszolt a megkeresésünkre, és elküldte a tiszás államtitkár bérleti szerződését a részünkre. Ebből pedig nyilvánvalóvá vált, hogy miért nem szerették volna, hogy nyilvánosságra kerüljenek a megállapodás részletei.

A bérlemény helyszíne korábban már nyilvánosságra került, a Róna utca illetve a Varsó utca kereszteződésében lévő társasházban van. Itt egyrészt egy 24 m2, másrészt egy 8o m2-es, mindösszesen 1o4 m2-es irodahelyiséget bérelnek az államtitkár-képviselő részére. 

A szerződésből kiderült, hogy az irodát havi bruttó 1.040.148-ért bérli az Országgyűlési Hivatala Velkeynek, ami irreálisan magasnak tűnik első ránézésre is.

A bérbeadó is érdekes, hiszen az nem más, mint a momentumos Rózsa András vezette Zuglói Önkormányzat.

A lakbér összege azért is elgondolkodtató, mert a legnagyobb ingatlanos oldalon körülnézve egy 100 négyzetméteres iroda 350-400 ezer forintba kerül a kerület drágább részein is. De még a kiugróak is alig érik el az 500 ezer forintot. 

Vagyis a Zuglói Önkormányzat irodája az ingatlan.com-on lévő áraknak több, mint a duplája. 

Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy az Országgyűlés Hivatala által megrendelt értékbecslői szakvélemény azt az eredményt hozta ki, hogy minden szempont figyelembevételével 685 ezer forintban állapították meg az árat Áfa és rezsi nélkül. Ami azért is érdekes, mivel a mellékletként csatolt képek alapján az irodák első ránézésre nem minősülnek sem extrán jól felszereltnek, vagy jól felújítottnak. Érdemes összehasonlítani ezeket a képeket az ingatlan.com-on 350 ezerért kínált helyiségekkel. 


Szoros szövetség

Rózsa András zuglói polgármester, bérbeadóról érdemes azt megemlíteni, hogy nagy támogatója volt annak a gondolatnak, hogy egykori pártja, a Momentum egy az egyben álljon be a Tisza mögé, ezt a Népszavának adott interjújában már 2025 nyarán elárulta. A polgármester kezdetben ugyan Hadházy Ákost szívesebben látta volna a Tisza jelöltjeként, azonban a kampányban teljes volt már az összhang már Velkey és közte, és április 12 után még szorosabb lett a kapcsolat. Erről tanúskodik a polgármester szívélyes gratulációja és az azóta közösen lebonyolított több városi ünnepség is. 

Ezt a jó viszonyt most biztosan tovább erősíti, hogy havi 1,040 millió forintos, a ciklus végéig összesen 45 millió forintos bérleti díj, amit 2030-ig kifizethet a tiszás államtitkár miatt az Országgyűlés Hivatala Zuglónak közpénzből.

    Back to top