Ugrás a tartalomhoz
Fejléc kép

Elismerte Forsthoffer Ágnes, hogy nem írta be a vagyonnyilatkozatába a 40 milliós osztalékot fizető, családi cégét

Szerda reggel írta meg az Ellenpólus, hogy Forsthoffer Ágnes házelnök, a Tisza Párt alelnöke a vagyonnyilatkozatába nem írta be a 40 milliós osztalékot fizető, családi cégét. Forsthoffer három napig nem szólalt meg az ügyről, a Tisza Párt sem, hiába küldtünk kérdéseket. A botrány cikkünk nyomán nemcsak a kormánnyal kritikus médiumokban jelent meg, hanem más médiumokban is. Ennek ellenére Forsthoffer arra utalt, hogy csak szombat este "szembesült", ahogy fogalmazott, az üggyel, amikor hazajött Rómából.

Mindez akár azt is feltételezné, hogy három napig egy politikus nem olvas híreket, esetleg Rómában nincs internet. Ezt persze duplán kizárhatjuk, hiszen Forsthoffer elöntötte saját facebook-oldalát római programjaival. Sőt, azt is feltételezi Forsthoffer állítása, hogy egyetlen tiszás kollégájával sem beszélt, családtagjaival sem, akik elmondták volna neki a botrányt.

Forsthoffer egyrészt azzal próbálja kimagyarázni az ügyet, mintha azzal vádolták volna, hogy már kivett 40 milliót a cégből és azt titkolta el. Csakhogy ilyet senki sem állított. Ugyanis nem az a lényeg, hogy már kivett-e pénzt és mennyit, hanem az, hogy magát a céget nem írta be a vagyonnyilatkozatába, vagyis eltitkolta. Ezt írtuk ugyanis:

Megsérthette a vagyonnyilatkozatról szóló törvényt Forsthoffer Ágnes házelnök, aki kihagyta a családi vállalkozásban üzemeltetett Margaréta Hotel mögött álló Fortrend Hotel Szállodafejlesztő és Szolgáltató Kft-t. Pedig a cég még osztalékot is fizetett, 40 millió forintot. 

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény írja elő a vagyonnyilatkozattételi kötelezettséget és határozza meg a formáját. A vagyonnyilatkozati nyomtatvány külön előírja a gazdálkodó szervezetekben fennálló tagságok feltüntetését. Meg kell nevezni a céget és azt is, hogy a nyilatkozó milyen kapcsolatban áll vele: például tag, tulajdonos vagy részvényes, és azt is hogy milyen mértékű a befolyása a szervezetre. Eddig nem volt törvény, ami szankcionálná a törvénysértést, de nemrég a parlament Magyar Péter javaslatára megszavazta, hogy két év börtönnel lehessen büntetni.

Magyarázkodásának része, hogy szerinte mindenki tudta, hogy van egy ilyen cége. Illetőleg, hogy zavaros a vagyonnyilatkozati rendszer, szerinte a Fidesz hibájából. Ez azért sem igaz, mert minden más képviselő pontosan tudta, hogy hol kell feltüntetni a céges érdekeltségét.

A videóját egyébként egy érdekes gondolattal zárja. Egyrészt azt mondja, hogy hétfőn elküldi a családi cégben még meglévő tulajdoni hányadáról való tájékoztatást a Mentelmi Bizottság elnökének. Vagyis, ezzel elismeri, hogy be kellett volna mindezt írna a vagyonnyilatkozatába.

    Back to top