Így befolyásolja az európai politikát az RTL tulajdonosa, a Bertelsmann, és így próbálkozik ezzel a magyar RTL a Tisza-kormánynál
A választás után már kilenc RTL-es munkatárs ment dolgozni a Tisza-kormányba, vagy a frakcióba. A szám nagysága megmutatja, hogy az RTL soha nem volt független televízió, a Tisza Párt érdekeit szolgálta a kampányban. Ez azonban nem meglepő, ha megnézzük, mi van mögöttük. Tulajdonosuk az a Bertelsmann csoport, amely már évtizedekkel ezelőtt beférkőzött az európai politika legfőbb vezetőinek köreibe, ott vannak a német kancellár, az Európai Bizottság mindenkori vezetője mellett is. Ezt úgy érték el, hogy már 1993 óta brüsszeli irodát üzemeltetnek. Ennek az irodának a vezetőjéből, Martin Selmayrból aztán az Európai Bizottság főtitkára lett, ami az elnök után gyakorlatilag a második legfontosabb poszt.
Eddig már kilenc dolgozó ment el az RTL-től a Tisza-kormányba, vagy a frakcióba. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy az RTL soha nem volt független. A legfeltűnőbb Tárkányi Zsolt volt, akiből államtitkár lett, illetve a két RTL- híradós, Szondi Vanda és Magyar Éva, akikből kormányszóvivők lettek.
A lista jelnleg így néz ki:
- Orsós Lajos a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium kommunikációs vezetője,
- Szondi Vanda kormányszóvivő,
- Magyar Éva kormányszóvivő,
- Nagy Ervin kulturális államtitkár,
- Tárkányi Zsolt, a Közlekedési és Beruházási minisztérium államtitkára,
- ugyanitt sajtófőnök Pécsi Norbert Sándor,
- Horváth Nándor a Tisza-frakció sajtófőnöke,
- Kecsmár Alexandra Magyar Péter sajtófőnöke,
- Litauszky Balázs Kapitány István sajtófőnöke lett.
Szondi Vanda és Magyar Éva már májustól dolgoznak a kormányka, a három szóvivőből kettő RTL-es. ők május közepe óta dolgoznak a jelenlegi kormánynak.

Tavaly nyáron távozott az RTL Híradójából Tárkányi Zsolt, aki először sajtófőnök lett a Tisza Pártnál, majd a párt parlamenti képviselőjelöltjeként mandátumot szerzett a választáson. Most a Vitézy Dávid vezette közlekedési tárcánál dolgozik államtitkárként.
Itt lett sajtófőnök Pécsi Sándor, aki az RTL-nél sajtóreferens majd sajtókapcsolati csoportvezető volt.
Ugyancsak az RTL-nél dolgozott szerkesztő-riporterként 2014 és 2024 között Horváth Nándor. Elsősorban belpolitikai és parlamenti tudósításokat készített. Az idén májustól a Tisza-frakció sajtófőnöke lett.
Orsós Lajos Tarr Zoltán minisztériumánál lett Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium kommunikációs vezető. Korábban az RTL hírigazgatóságán dolgozott.
Kecsmár Alexandra a Fókusz műsorvezetője volt, de késő esti Híradókat is vezetett.
Litauszky Balázs pedig a közelmúltig dolgozott az RTL Híradónak, onnan került Kapitány Istvánhoz.
A listán szerepel Nagy Ervin színész is, mégpedig azért, mert RTL-es sorozatokban és celebként lett ismert.
Nem véletlen az erőteljes politikai elköteleződés, az RTL tulajdonosa ugyanis az a Bertelsmann, amely Európában mára beférkőzött a vezető pozíciók közelébe.
A médiabirodalom, amelynek Brüsszelben is saját politikai képviselete van
Az RTL Group részvényeinek 75 százalékát a német Bertelsmann birtokolja. A csoport tulajdonosi szerkezete önmagában is figyelemre méltó: a Bertelsmann tőkerészesedéseinek 80,9 százaléka különböző alapítványok, 19,1 százaléka pedig a Mohn család közvetett tulajdonában van. A szavazati jogokat ugyanakkor a Bertelsmann Verwaltungsgesellschaft, vagyis a család és az alapítványok érdekeit képviselő társaság ellenőrzi.
A tulajdonosi rendszer egyik kulcsszereplője a Reinhard Mohn által 1977-ben alapított Bertelsmann Stiftung, amelynek kuratóriumi tagja, Christoph Mohn egyszerre tölti be a Bertelsmann vállalat felügyelőbizottsági elnöki tisztségét.
Az alapítvány ráadásul nem pusztán jótékonysági szervezetként működik. Kutatásokat készít, politikai javaslatokat fogalmaz meg, döntéshozói fórumokat szervez, és intézményes kapcsolatokat ápol kormányzati szereplőkkel.
A német Bundestag hivatalos lobbinyilvántartása szerint a Bertelsmann Stiftung 2025-ben 230 ezer eurót fordított érdekképviseleti tevékenységre olyan területeken, mint:
uniós jogalkotás,
az EU intézményi kérdései,
migráció,
külpolitika,
választójog
vagy médiapolitika.
Vagyis az összes olyan területen, amely a baloldali politika számára kiemelten fontos.
Merkel, von der Leyen és az Európai Bizottság- a Bertelsmann mindenhova beférkőzött
A lobbitevékenység mellett a Bertelsmann Stiftung évtizedek óta a legmagasabb politikai szinteken építi kapcsolatait személyi összefonódásokon keresztül is.
2006-ban a szervezet nemzetközi fórumán Angela Merkel német kancellár és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság akkori elnöke is részt vett. A találkozón több mint 150 meghívott jelent meg 35 országból, köztük húsz állam- és kormányfő, valamint tizennégy külügyi és védelmi miniszter.
2007-ben Merkel a Bertelsmann díjátadójának ünnepi szónoka volt, 2011-ben pedig a Reinhard Mohn-díj átadásán szólalt fel.
Ursula von der Leyen sem ismeretlen a Bertelsmann-hálózat számára. A későbbi európai bizottsági elnök még német miniszterként vett részt az alapítvány 2011-es, a szociális piacgazdaság jövőjével foglalkozó konferenciáján Liz Mohn társaságában.
Ursula von der Leyen és Liz Mohn
A kapcsolatrendszer nem szűnt meg a Merkel-korszak lezárultával. 2026 júliusában Andreas Pinkwart, Észak-Rajna–Vesztfália korábbi FDP-s minisztere és volt miniszterelnök-helyettese bekerült a Bertelsmann Stiftung igazgatóságába.
Különösen érdekes, hogy a Bertelsmann vállalat 1993 óta tart fenn saját brüsszeli irodát, amelyen keresztül a vállalat 2026-os tájékoztatása szerint közvetlenül képviselik a Bertelsmann és az RTL Group érdekeit az uniós intézményeknél. Vagyis az RTL mögött álló médiavállalat nemcsak követi a brüsszeli döntéseket, hanem intézményes keretek között igyekszik befolyásolni az őt érintő uniós szabályozást.
Martin Selmayr: a Bertelsmann brüsszeli vezetőjéből az Európai Bizottság főtitkára
A brüsszeli irodának a vezetője volt Martin Selmayr, akinek karrierje tökéletesen bemutatja, hogyan működik a Bertelsmann befolyásszerzése.
A jogász végzettségű Selmayr 2001 és 2004 között a Bertelsmannnál dolgozott, 2003-tól pedig a médiavállalat brüsszeli irodájának vezetőjeként tevékenykedett. Innen egyenesen az Európai Bizottsághoz került, ahol Viviane Reding médiaügyi biztos szóvivője lett, később pedig az Európai Bizottság elnökének kabinetfőnökké lépett elő.
Martin Selmayr és Juncker bizottsági elnök
2014-ben már Jean-Claude Juncker bizottsági elnöki kampányát irányította, majd Juncker kabinetfőnöke lett. A karrier csúcspontjára 2018-ban jutott el, amikor Selmayrt az Európai Bizottság főtitkárává nevezték ki. Ez a tisztség gyakorlatilag a Bizottság elnöke után a legfontosabb hivatali pozíció.
Hogy milyen befolyása volt eddigre a Bertelsmann volt hivatalvezetőjének azt jól mutatja, hogy kinevezésénél minden szokást felrúgva előbb főtitkárhelyettest, majd percekkel később főtitkárt csináltak belőle, átugorva a megszokott hivatali utat.
A Bertelsmann-alapítvány Brüsszel megkönnyebbüléséről beszélt a magyar kormányváltás után
A Bertelsmann Stiftung politikai világnézetéről sokat elárulnak saját elemzései is. A szervezet 2026. április 16-án megjelent európai hírlevelében a magyar választásokat az Európai Unió számára jelentős fordulatként értékelte.
A szöveg szerint az új budapesti kormány lehetőségét Brüsszelben megkönnyebbülés fogadta, mert a korábbi évek jogállamisági vitái és magyar vétói után lehetőség nyílhat az Oroszország elleni szankciókkal, Ukrajnával és az uniós bővítéssel kapcsolatos döntések előmozdítására. Vagyis a Bertelsmann nyíltan arról értekezett, hogy a Tisza Párt végre fogja hajtani Brüsszel utasításait.
Ez különösen beszédes politikai helyzetértékelés, különösen annak ismeretében, hogy a cégcsoporthoz kötődő RTL-ből országgyűlési képviselőt, sajtófőnököt és kormányszóvivőt is igazolt a választáson győztes Tisza Párt. És hogy mik is a Bertelsmann elképzelései az európai politikával kapcsolatban? Erre rávilágít a cégcsoport alapítványának egy 2013-as tanulmánya.
A Fundamental Law of the European Union, vagyis az Európai Unió alapvető törvénye című iromány központi gondolata az uniós intézményrendszer radikális átalakítása, és az erősebb központi kormányzás kialakítása. Ennek érdekében a banki és fiskális uniót tűzi ki megvalósítandó mérföldkőként, végső célként pedig a föderális Európát, vagyis egyfajta Európai Egyesült Államokat tűz ki.
Az RTL-t tulajdonló Bertelsmann tehát nemcsak tervekkel rendelkezik a tagállamok önállóságának csorbítására, hanem befolyással van mind a brüsszeli, mind a német belpolitikára. Ilyen előzmények után pedig különösen érdekes, hogy Magyarországon milyen módon építette fel az RTL azokat az ellenzéki politikusokat és influenszereket, akik fontos szerepet játszottak a Tisza Párt kampányában.
Nagy Ervin: az RTL sorozatszínészéből a Tisza-kormány államtitkára
A színész természetesen már az RTL-es szerepléseit megelőzően is ismert volt, a csatorna azonban számos alkalommal biztosított számára kiemelkedő országos megjelenést, az RTL tette országosan ismert celebbé, miközben végig ellenzéki aktivista volt.
A Válótársak után 2018-ban megkapta A Tanár című RTL-sorozat főszerepét. Négy évadon keresztül alakította Vasvári Szilárdot, a tekintéllyel szembeszegülő, diákjaiért harcoló, szabályokat felrúgó pedagógust.

A szerep üzenete nem volt politikailag semleges abban az értelemben, hogy a sorozat rendszeresen társadalmi konfliktusokat, intézményi problémákat és tabutémákat dolgozott fel. A lázadó, igazságérzetére hallgató tanár figurája rendkívül alkalmas volt egy karakteres, nézők által szerethető közéleti személyiség megalapozására.
Nagy Ervin a pedagógustüntetések idején Molnár Áron noÁr mozgalmával közösen tüntetett. Az RTL Híradója külön beszámolót közölt az akcióról, amelyben hangsúlyozta, hogy Nagy Ervin A Tanár főszereplőjeként kötelességének érezte a pedagógusok támogatását.
Később volt a Zámbó Jimmyről szóló sorozat főszereplője is. Nagy Ervint még a Sztárboxba is berakták, de az csúfos véget ért, néhány másodperc után kiütötték.
A történet végkifejlete mára ismert: Nagy Ervin a Tisza Párt országgyűlési képviselője, 2026 májusától pedig a Magyar Péter vezette kormány kultúráért felelős államtitkára.
Molnár Áron noÁr: a politikai aktivista RTL-celeb
Nagy Ervin tanár karaktere jórészt NoÁr polikai mozgalmára épült rá, és miután a tanártüntetések nem eredményeztek kormányváltást, a harmadvonalas színészként nyilvántartott aktivista Molnár Áront celebként karolta fel az RTL.
A 2023-as Sztárboxban azonban új lehetőséget kapott: a politikai aktivista a kereskedelmi televízió egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért szórakoztató műsorában szerepelhetett.
Molnár Áron ráadásul nem is választotta el teljesen politikai szerepvállalását a televíziós produkciótól. Első győzelmét Iványi Gábornak és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek ajánlotta.
A színész végül megnyerte a súlycsoportját, így az RTL hetekig tartó műsorfolyama nem egyszerűen szereplési lehetőséget, hanem egy győztes sportoló történetét is felépítette köré.