Ugrás a tartalomhoz
Fejléc kép

11 millió forint támogatást adott az NKA nyáron Nagy Ervin volt élettársának, Duda Évának, akit a Táncművészeti Bizottság tagjának is kinevezett az államtitkár

Miután új, vezetőt nevezett ki az NKA élére a Tisza-kormány, azonnal elkezdték szétosztani a kulturáliis támogatásokat. A július-augusztusi, többszázmilliós pénzosztás egyik nagy nyertese Duda Éva, Nagy Ervin egykori élettársa, Molnár Áron "Noár" későbbi felesége volt. A koreográfus vállalkozásával összesen ötször nyert, és mintegy 11 millió forintnyi kulturális támogatást kapott.. Érdekesség, hogy Dudát később kinevezték a Táncművészeti Bizottság tagjának is, ami közvetlenül Nagy Ervin államtitkárságához tartozik. Nagy Ervin korábban többször arról beszélt, hogy a kulturális közpénzeket nem szabad-ahogy fogalmazott-"haveri alapon" elosztani.

"A kulturális közpénzek elosztása mostantól kizárólag szakmai alapon történik majd, a döntőbizottságok és kuratóriumok valódi bevonásával" – mondta Nagy Ervin az Eurocine Budapest nemzetközi filmipari szakkiállítás májusi megnyitóján.

Nem sokkal a megszólalása után, május 24-én kulturális államtitkárnak nevezték ki a tiszás politikust, aki azóta is előszeretettel hangsúlyozza a szakmai alapú döntéshozatal fontosságát. Még szeptember közepén is azt fejtegette a Telexnek írt levelében, hogy olyan szakmai közeget szeretne létrehozni, "ahol nem az számít, kinek milyen kapcsolatai vannak". Ehhez képest egy érdekes fejleményre lett figyelmes az Ellenpólus: 

a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kormányváltás utáni pályázatainak egyik nagy nyertese nem más lett, mint Nagy Ervin korábbi élettársa, Duda Éva.
Nagy Ervin egykori barátnője cégével hatalmasat nyert az új vezetésű NKA pályázatain. Forrás: Facebook/Spirit FM

Ezt onnan vettük észre, hogy az NKA nemrégiben kitette a honlapjára a legfrissebb kollégiumi döntéseket. A nyilvánosságra hozott adatokból jól kirajzolódik, hogy miután a testület Mattyasovszky-Zsolnay Bence személyében július közepén új elnököt kapott, nagy lendülettel kezdték el kiosztani a kulturális pénzeket.

Ezt jelzi, hogy júliusban összesen hét kollégiumban tartottak bírálati ülést, és határoztak a pályázatok sorsáról. Az Előadó-művészetek Kollégiumában (színház- és táncművészet szakterületeken) 325,7 millió forintot ítéltek oda a jelentkezőknek.

Ebben a kategóriában teljesített kiemelkedően (cégével) Nagy Ervin egykori élettársa, akinek több pályázata is befutó lett:

a Dadu-Art Művészeti Szolgáltató Kft. ötször bizonyult a legjobbnak, és közel 11 millió forinttal gazdagodott az NKA jóvoltából.

A cég a következő témákban, a következő összegeket nyerte el:

  • A Duda Éva Társulat Ramazuri című előadásának felújítására és bemutatására – 1 600 000 forint
  • Duda Éva Társulat online térben való hatékony, minőségi jelenlétének biztosítására – 1 100 000 forint
  • Kiegészítő támogatás a Duda Éva Társulat Alíz Csodaországban című ifjúsági produkció létrehozására és bemutatására – 4 500 000 forint
  • Már bemutatott táncprodukció belföldi forgalmazására – Duda Éva Társulat repertoárelőadásai – 1 400 000 forint
  • Duda Éva Társulat Frida című előadása – már bemutatott táncprodukció nemzetközi forgalmazására – 2 300 000 forint
Az egyik tétel az ötből: a Dadu-Art 4,5 millió forintot kapott egy ifjúsági produkció elkészítéséért. Forrás: NKA honlapja

Az NKA-nál feltűnően jól teljesítő, egyébként előadó-művészettel foglalkozó társaságot egyszemélyben Duda Éva tulajdonolja. Közismert, hogy 

Duda Éva korábban Nagy Ervin élettársa volt, többször is együtt mutatkoztak a nyilvánosság előtt.

És bár a Duda cégének sokmillió forintot odaítélő testület Tarr Zoltán, kultúráért felelős miniszter irányítása alatt működik, tevékenysége szorosan kapcsolódik a Nagy Ervin vezette államtitkárság szakpolitikai feladataihoz is. Így nehéz kizárni, hogy Nagynak is van némi beleszólása a grémiumnál zajló folyamatokba és ügyekbe.

Még érdekesebbé teszi a történetet, hogy a Dadu-Art Művészeti Szolgáltató Kft. felügyelőbizottságában helyet foglal Nagy Ervin másik korábbi élettársa, Váczi Rozália is.

Nagy és Váczi tíz évig éltek együtt, kapcsolatukból egy lányuk is született. Szakításuk a hírek szerint viharosra sikeredett, de később kibékültek és mostanra már jó viszonyban vannak egymással.

Váczi Rozália mellett bent ül a Dadu-Art felügyelőbizottságban Bárdos Barnabás is. Közel sem mellékes, hogy a Bajnai Gordon bizalmasának tartott üzletember felbukkant a Tisza Párt elindítása körül. Bárdos biztosítja ugyanis a mai napig Magyar Péter elődszervezetének, a Legyél a Változás Egyesületnek a székhelyét.

Visszatérve Duda Évára: a koreográfus nemcsak vállalkozásával teljesít látványosan jól az új, tiszás vezetésű kulturális tárcánál. Ahogy a napokban megírtuk, kinevezték a Táncművészeti Bizottság tagjának, ráadásul a különféle testületek megalakításáról szóló döntést maga Nagy Ervin jelentette be.

Ez pedig nem kevesebbet jelent, minthogy Duda előbb cégével kapott közel 11 millió forintot, majd nem sokkal később beültették az egyes kulturális támogatásokról döntést hozó egyik grémiumba.

Úgy, hogy egykori élettársa, akivel a mai napig baráti viszonyban van, pár éve a Klubrádiónak is adtak páros interjút, a kulturális minisztérium egyik (a miniszter utána a második) legbefolyásosabb politikusa.

    Back to top