Magyarországra jött 1956-ot ünnepelni, elmondjuk, ki is valójában Ursula von der Leyen

Magyar Péter korábban Emmanuel Macron francia elnökről beszélt, mint aki mindenképpen Budapestre jön az 1956-os forradalom évfordulóját ünnepelni, október 23-án. Aztán a francia nagykövetség bejelentette, hogy nemhogy nem jön Macron, de egyáltalán nem is mondta sohasem a francia diplomácia, hogy elfogadta volna a meghívást. Így aztán a Magyarországon közismerten népszerűtlen Ursula von der Leyen lesz úgymond a fő vendég. Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke-funkciójából adódóan-Európa egyik fontos politikusa, ez kétségtelen. Második ciklusában is ő alakítja az EU irányát – a klímapolitikától a migráción át a kereskedelmi megállapodásokig és a digitális szabályozásig. Ugyanakkor botrányok kísérik uniós elnökségét, sőt, nemcsak azt. Ha visszatekintünk arra a korábbi időszakára, amikor Angela Merkel kormányában német védelmi miniszter volt(2013–2019), feltűnő a hasonlóság: a szabályok megkerülése, bizonyos dokumentumok meglehetősen furcsa eltűnése és a személyes felelősség hárítása már akkor is visszatérő elem volt. De megnéztük Ursula von der Leyen családi múltját és fiatalkori éveit. Elmondjuk, hogy kit is invitált Budapestre Magyar Péter a magyar forradalmat ünnepelni.

Von der Leyen legismertebb európai botránya a „Pfizergate”. A COVID-járvány csúcsán von der Leyen személyesen egyeztetett SMS-ben és telefonon Albert Bourla Pfizer-vezérigazgatóval az unió történetének egyik legnagyobb vakcinaszerződéséről. Az Európai Unió Általános Bírósága 2025 májusában kimondta, hogy a Bizottság megsértette az átláthatósági szabályokat, amikor nem adott hihető magyarázatot az üzenetek eltitkolására. A Bizottság később elismerte, hogy az üzenetek léteztek, de „rövid életűnek” minősítették őket, és nem őrizték meg – a telefonokat többször cserélték, az adatokat (meglehetősen furcsa módon) nem mentették el. Felmerült, hogy Ursula von der Leyen férje kapcsolatban lehetett a Pfizerrel, de ezt nem lehetett bizonyítani. Ami biztos: a férj az Orgenesis cég orvos-igazgatója volt, és a cég és a Pfizer között szoros volt a kapcsolat. Az ügy miatt többször is bizalmatlansági indítványt nyújtottak be von der Leyen ellen az Európai Parlamentben.

Ez a botrány, mondhatni, nem előzmény nélküli. Német védelmi miniszterként a „Berateraffäre” (tanácsadói botrány) rázta meg a minisztériumát. A Bundeswehr és a minisztérium százmillió eurós nagyságrendben kötött szerződéseket külső tanácsadó cégekkel (köztük McKinsey-vel és kapcsolódó cégeivel), gyakran megfelelő pályáztatás és indoklás nélkül. A Szövetségi Számvevőszék és későbbi vizsgálatok szabálytalanságokat tártak fel: sok esetben nem indokolták meg, miért volt szükség külső szakérőkre, a szerződések egy része nem követte a közbeszerzési szabályokat. Különösen érzékeny volt Katrin Suder államtitkár szerepe, aki korábban éppen a McKinsey-nél dolgozott, és akinek személyes kapcsolatai is felmerültek. Von der Leyen a Bundestag vizsgálóbizottsága előtt elismerte, hogy közbeszerzési szabálysértések történtek, de minden felelősség alól kibújt. A hivatalos, miniszteri telefonjáról törölt adatok miatt pedig ugyanaz a kérdés merült fel, mint később a Pfizer-ügyben: miért tűnnek el a potenciálisan fontos üzenetek?

Vagyis, német miniszterként és uniós elnökként is meglehetősen hasonló botrány: korrupciógyanús ügy, majd furcsa módon eltűnt sms-ek és más adatok von der Leyen telefonjáról. 

A Bizottságban „Queen Ursula”-ként emlegetik: erősen centralizált, a biztosok gyakran csak az utolsó pillanatban kapják meg a kész szövegeket, a fontos döntéseket szűk körben hozza meg. Volt biztosok (köztük Michel Barnier, Nicolas Schmit és Thierry Breton) „autoriter sodródásról” és a kollegialitás hiányáról beszéltek. Diplomaták és tagállamok panaszkodnak, hogy külpolitikai kérdésekben (Irán, Ukrajna gyorsított csatlakozása, az elrontott Trump-kapcsolatok) konszenzus nélkül próbál döntéseket hozni. Ez a stílus már a német minisztériumban is jelen volt: a tanácsadói szerződések körül a kontroll és az átláthatóság mintha nem is létezett volna, a felelősség pedig elmosódott. Pontosabban: ki tudott bújni minden felelősségre vonás alól.

A szakpolitikai kritikák is súlyosak. A Green Deal sajátságos céljai miatt a gazdák 2024-től kezdve ismétlődő, nagyarányú tiltakozásokat szerveztek – a szabályozási terhek, a költségek és az importverseny (köztük az európai gazdák számára rendkívül kedvezőtlen Mercosur-megállapodás) miatt. A Mercosur esetében erősen úgy tűnt, mintha nem is az európai gazdák érdekeit képviselte volna. 

A migráció terén egy idő után elkezdett - elsősorban a látszat és a valóban jobboldali pártok erősödése, elsősorban Marine Le Pen és a német AfD miatt - kicsit keményebben fogalmazni, de valódi szigorításokat nem hozott. Szavakban olykor, döntésekben sohasem szigorított a migráción. Ráadásul a Frontex, azaz a határvédelem gyengítése is a nevéhez kapcsolódik.

A digitális szabályozás (DSA) körül is botrány van. Amerikai republikánus jelentések azzal vádolják a Bizottságot, hogy cenzúráztak olyan témákban, mint a COVID, a migráció vagy éppen LMBTQ-propagandához kapcsolható ügyekben. Az EU persze tagadja a politikai cenzúrát, de a Trump-adminisztrációval ez is hozzájárult a feszültségekhez. Gazdasági téren a Draghi-jelentés versenyképességi ajánlásainak végrehajtása lassú maradt, miközben az EU-adósság és a szabályozási teher nőtt.

A bírósági és ombudsmani megállapítások, valamint korábban a német minisztériumi vizsgálatok konkrét, bizonyított problémákat jeleznek. A politikai támadások egy része nem véletlen és meglehetősen jogos: a nagy volumenű, kevéssé átlátható döntések, a dokumentumok eltűnése, a személyes kontroll és a felelősség hárítása - emiatt bírálják leginkább von der Leyent. De amíg Merkel alatt miniszterként ez még csak egy ország hadseregét érintette, most viszont egy 27 tagállamos unió végrehajtó hatalmának élén áll.

A kérdés nem az, hogy von der Leyennek vannak-e eredményei – a járvány alatti közös vakcinabeszerzés vagy a Green Deal elindítása vitathatatlanul fontos lépés volt. A kérdés az, hogy egy olyan rendszerben, ahol a Bizottság elnökének hatalma túlságosan nagy, a közvetlen választói elszámoltathatósága viszont rendkívül korlátozott, mennyire elfogadhatók a hozzá köthető botrányok. A Pfizergate és a Berateraffäre együtt azt sugallják, vagy inkább bizonyítják, hogy az átláthatatlanság von der Leyen körül visszatérő elem.

Nácikat támogató édesapa, majd baloldali fiatal évek, aztán konzervatív politikai család, végül ultraliberális gesztusok 

A bizottsági elnökkel kapcsolatban természetesen saját tettei a mérvadók, de érdekes megnézni családi hátterét is.

Von der Leyen családtörténetében láthatunk ugyanis egy komoly kettősséget. Von der Leyen édesapja Ernst Albrecht  alsó-szászországi parlament minisztere, miniszterelnöke volt a 70-es években. Maga is az akkor még valóban konzervatív CDU-ban politizált, azonban olyan vádak fogalmazódtak meg vele szemben, hogy a "fél náci pártot beemelte a kormányába." 

• Von der Leyen apja Hans Puvogelt nevezte ki igazságügyi miniszterévé. Puvogel nemcsak a náci párt, hanem az erőszakszervezet SA-tagja is volt, ráadásul 1935-36-os doktori disszertációjában az alsóbbrendűek kiiktatásáról, sterilizációról álmodozott.
• Hans Edgar Jahn szintén CDU-tag volt, az 1979-es EP-választásokon indult. Miután egyértelműen kiderült náci múltja, le kellett mondania. Korábban egyébként tartományi parlamenti képviselő volt Ursula von der Leyen apja tartományi miniszterelnöksége idején. 
  1943-ban A sztyeppék vihara – zsidó-bolsevik imperializmus címmel írt könyvet,
  többek között ilyen idézetekkel: „az emberiség és különösen a fiatalságunk egy
  bizonyos nevet fog hangzani tisztelettel és áhítattal: Adolf Hitler."
• Wilfried HasselmannCDU-s miniszterelnök-helyettes, Ursula von der Leyen apjának közeli munkatársa, aki már 18 éves korában, 1942-ben belépett a náci pártba, 1978-ban a volt SS-esek
  Lovagkereszt Szövetségét méltatta egy beszédében. 

A Bizottság elnöke későbbi életét viszont erősen baloldali környezetben töltötte. Egyetemistaként a London School of Economics-ba járt, amit történelmi hagyományai miatt - főleg a kilencvenes évekig - erősen baloldali iskolának tartottak.

Érdekes történet a fiatalkorából, hogy a londoni szállásán a földszinten a tulajdonos, Jadwiga Rostowska és fia, Jacek Rostowski lakott – aki később, az első Tusk-kormányban Lengyelország pénzügyminisztere és miniszterelnök-helyettese lett. Von der Leyen a Rostowskiék feletti emeleten lakott anyai nagybátyjával, Erich Stromeyerrel, és a két család közel állt egymáshoz. Rostowski most a CEU-n tanít.

De kapcsolatrendszerében ott van a Soros-család, az amerikai Demokratákhoz köthető David M. Rubinstein, az újmarxistának is nevezett Klaus Schwab is, akik mind a világ legbefolyásosabb üzletemberei közé tartoznak.

Von der Leyen hivatalosan konzervatív kormánytagként is számos ultraliberális megnyilvánulást tett. Így például amikor a Szövetségi Alkotmánybíróság 2013-ban az azonos nemű párok adóegyenlősége mellett döntött, von der Leyen kiállt az egyenlő örökbefogadási jogok mellett, azzal érvelve, hogy „nem ismerek olyan tanulmányt, amely szerint az azonos neműek párkapcsolatában cseperedő gyermekek másképp járnak, mint a heteroszexuális házasságban vagy párkapcsolatban felnövő gyermekek” 2017
júniusában von der Leyen a parlamenti frakciója többsége ellenében megszavazta az azonos neműek házasságának németországi bevezetését. 

Von der Leyen a migrációs válság idején a korlátlan migráció pártján állt. Olyannyira akarta demonstrálni mindezt, hogy a saját házába is befogadott egy bevándorlót.  „Karim gazdagította az életünket. Hihetetlenül tanulságos a gyerekeimnek látni, milyen keményen kellett küzdenie Karimnak.”

Azóta persze látjuk, hogy a migrációnak milyen hatásai lettek Németországra és egész Nyugat-Európára nézve.