Ugrás a tartalomhoz
Fejléc kép

Tíz éves csúcson a munkanélküliség, de hónapokig nem találtak foglalkoztatáspolitikai államtitkárt - most egy helyettes államtitkárt hirdetésben keresnek, az egyik legfontosabb államtitkár pedig lemondott

Egyetlen kormányban sem vár senki csodát egy-egy államtitkártól, de az azért mindenesetre meglepő, ha egy májusban megalakult kormány csak októberben talál megfelelő államtitkárt. Még meglepőbb, ha éppen foglalkoztatáspolitikai államtitkárt nem talál-olyan helyzetben, amikor a munkanélküliség problémájával a megszokottnál is jobban kellene foglalkozni. Ugyanis tízéves csúcson a munkanélküliség, a nyár elbocsátási hulláma és a gyárbezárások miatt. Az elmúlt napokban a szakemberhiány-vagyis, hogy nem találnak megfelelő vezetőket-egészen sajátos módon vált egyértelművé: nyilvános hirdetésben keres Ruff Bálint minisztériuma helyettes államtitkárt. Kedden pedig kiderült, hogy a közmegegyezés szerint is talán legfontosabb államtitkár, Kapitány István helyettese, Tóth András energetikai államtitkár személyes okokra hivatkozva, a hivatalos fűtési szezon kezdete előtt két nappal, lemondott. A hvg szerint egyébként Kapitány István is ezt tervezte. Lemondani.

“Pályázati felhívás a Miniszterelnökség gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkári tisztségek betöltésére” - nyilvános hirdetésben keres államtitkárt a Tisza-kormány, amely rendkívül ritka eljárás, különös tekintettel arra, hogy hónapok teltek el a választások óta, vagyis a posztot azóta nem töltötte be senki. 

A magyar közigazgatási gyakorlatban a politikai felsővezetők - államtitkárok, helyettes államtitkárok - kinevezése szinte kivétel nélkül közvetlen politikai felkérés vagy javaslattétel útján történik, nem pedig nyilvános álláshirdetés útján. A jogszabályok sem írnak elő nyílt versenyt e pozíció betöltéséhez.

Ráadásul a Miniszterelnökség gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár feladata sokrétű és felelősségteljes: a tárca gazdálkodási, pénzügyi, számviteli és személyügyi folyamatainak koordinálása és szabályszerű működtetése. A feltételek között szerepel többek között felsőfokú végzettség, speciális pénzügyi képesítés és legalább ötéves vezetői tapasztalat.

A miniszterelnökséget vezető miniszter dönt majd arról, hogy mely pályázó kinevezésére tesz javaslatot a miniszterelnök részére. A kinevezésről végül a miniszterelnök dönt.

fotó: MTI/Balogh Zoltán

Csúcson a munkanélküliség, de nincs, aki ezzel foglalkozna

Október ötödikén jelentette csak be a szociális és családügyi miniszter, hogy megvan a foglalkozáspolitikáért felelős államtitkár - így végre, öt hónappal a kormány megalakulása után van felelőse a munkaügynek. Egészen idáig azonban nem talált a kormány megfelelő szakembert. A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy hónapokig ne legyen a munkaügynek felelőse egy kormányban. 

A döntés azért is volt fontos és időszerű, mert hónapok óta folyamatosan romlanak a munkaerőpiaci adatok. 

Egyetlen hónap alatt több tízezerrel nőtt azoknak a száma, akiknek nincs állásuk Magyarországon. A 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt. Ez 21 ezerrel kevesebb a júliusi  értéknél. Ugyanebben a hónapban 229 ezer munkanélkülit számoltak össze, 7 ezerrel többet, mint egy hónappal korábban. A munkanélküliségi ráta a júliusi 4,5 százalékról 4,7 százalékra emelkedett. 

A gazdaságban zajló folyamatok ráadásul azt vetítik előre, hogy a munkaerőpiaci helyzet tovább romolhat. Az elmúlt időszakban több tervezett gyárbezárásról is érkeztek hírek, valamint az építőiparban is  jelentős visszaesés történt. 

Az országos vízhiány közepette is hónapokig húzódott a vízgazdálkodásért felelős vezető kinevezése. 

Már május közepén ismertté vált, hogy az új kormányzati struktúrában a vízgazdálkodást nem államtitkári, hanem helyettes államtitkári szinten kezelik. A minisztériumi felépítésről szóló információk szerint a klímavédelmi terület külön államtitkári irányítás alá került, míg a vízügyet egy külön helyettes államtitkár felügyelte volna.

A klímavédelemért felelős államtitkár személyét Gajdos László miniszter már május 16-án bejelentette, amikor kinevezte Kelemen Ágnest. A vízgazdálkodásért felelős helyettes azonban ekkor még nem volt meg.

A kinevezés végül csak június 28-án történt meg, amikor a Magyar Közlönyben megjelent Horváth Balázs neve, mint vízgazdálkodásért felelős helyettes. Ez azt jelenti, hogy a vízgazdálkodási terület közel másfél hónapon át kijelölt szakmai vezető nélkül maradt.

Rövid helyettes államtitkári karrierek

Az elmúlt hónapokban nemcsak nehezen talált megfelelő szakembereket a Tisza-kormány, hanem többen távoztak is helyettes államtitkári pozíciókból. 

Személyes okokra hivatkozva nyújtotta be lemondását augusztus végén - alig négy hónappal a kormány megalakulása után - a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium egyik helyettes államtitkára. Ezt Lőrincz Viktória jelentette be. A miniszter szerint nincs ebben semmi rendkívüli, a távozó munkatársuk pótlásáról pedig hamarosan gondoskodnak.

Szeptember végén pedig a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára távozott. A miniszter, Kátai-Németh Vilmos azt írta közleményében: 

„Javaslatomra a miniszterelnök 2026. szeptember 30-i hatállyal felmentette tisztségéből a jelenlegi helyettes államtitkárt, miután megszűnt iránta a vezetői bizalmam. Utódja már ezen a héten megkezdi munkáját a minisztériumban”

Az erről szóló döntés még aznap meg is jelent a Magyar Közlönyben, ebből kiderül, hogy Kátai-Németh Vilmos Galambos Katalint mentette fel, aki július óta töltötte be a helyettes államtitkári posztot. 

A miniszter július 16-án, Galambos Katalin kinevezésekor még méltatta a szakembert. Akkor a közösségi oldalán azt írta róla, hogy „az elmúlt húsz évben azért dolgozott, hogy a fogyatékossággal élő emberek társadalmi részvétele, önálló életvitele és önrendelkezése egyre határozottabban, erősebben valósuljon meg”.

Kátai-Németh Vilmos szerint az akkor hivatalba lépő helyettes államtitkár gyógypedagógusként és munkavállalási tanácsadóként a közoktatásban, a közigazgatásban, szociális intézménynél, kutatóintézetben és a felsőoktatásban is tapasztalatot szerzett.

Hogy miért szűnt meg a bizalma a szakemberben, azt nem lehet tudni. 

Kedd este pedig kiderült, hogy Tóth András energetikai államtitkár lemondott. Személyes okokra hivatkozott. Ráadásul - a hvg szerint - főnöke, Kapitány István miniszter is le akart mondani. Mindez a téli hónapok előtt, a hivatalos fűtési szezon előtt két nappal, az energiaválság kellős közepén. 

    Back to top