A kommunisták himnuszával és az Éhezők viadala betétdalával próbálják bizonyítani, hogy nemcsak fosztogatók és gyújtogatók tüntetnek Franciaországban
Miközben lassan két hónapja-a kétségtelen és jogos elégedetlenség miatt tüntetők elkeseredettségét kihasználva-minden hétvégén gyújtogatnak a francia nagyvárosokban a radikális fiatalok, a bevándorlók pedig kirabolják a boltokat, Emmanuel Macron kommunikációs gépezete próbálja enyhíteni az országáról kialakult képet. Ugyanis a turisták kezdenek eltűnni, ennek pedig drámai gazdasági következményei lehetnek a a közel 120 százalékos hiánnyal küzdő Franciaországban. Megjelent tehát a zenei propaganda. Hogy tulajdonképpen egy kedves, nagy buli az, ami ott történik. Mindenesetre, a Csillagok háborújából daloló iskolások képei nehezen feledtetik a Marseille-ben felgyújtott járókelő, egy idős asszony drámai segélykiáltását, hogy a rablásokról és a mindennapi erőszakról ne is beszéljünk.
A Nouveau Monde Zenekar (Orchestre du Nouveau Monde), amely 2026. november 5-én, a párizsi République téren csatlakozott a szociális elégedetlenség miatt szervezett országos tüntetéshez, egyre többet szerepel a hírekben. Nem véletlenül, hiszen a kormányhoz valamelyest lojálisabb médiumok megpróbálnak jobb képet festeni a lassan két hónapja tartó tüntetéssorozatról.
Lelkesen számolnak be arról, hogy rendszeresen elhangzik a Star Wars és a Bosszúállók zenéje, Dvořák Újvilág-szimfóniája, Charles Aznavour Emmenez-moi című dala, (természetesen) a kommunista Internacionálé, valamint az Éhezők viadala című filmsorozatból ismert The Hanging Tree is. A jelenlévők nem csupán hallgatták az előadást: sokan együtt énekeltek a zenészekkel.
A tüntetés és a zenélgetés ötvözete időközben országos mozgalommá nőtt. A szervezők felhívására más városokban is alakultak alkalmi zenekarok és kórusok; saját adataik szerint 25 francia városban szólalt meg zene a november 5-i tüntetéseken, többek között Lyonban, Marseille-ben, Bordeaux-ban, Strasbourgban és Lille-ben. A jelszavuk: „Zenekarokat mindenhová, csendet sehová!”
Nyilvánvaló: a francia kormány reméli, hogy sikerül elhitetni a külföldi országokkal, hogy békés tüntetéssorozatról van szó, és majd idővel a Csillagok háborúja dúdolgatása lesz a francia események jelképe, és nem a felgyújtott éttermek a Champs-Elysées-n vagy a kifosztott szupermarketek, amikor maszkos fiatalemberek hatalmas tévékészülékekkel rohannak ki a szétvert üzletekből. A Le Monde érezhetően bízik ebben, a CNews hírcsatorna már kevésbé.