Ahogy megírtuk három héttel a választás előtt, valóban demokrata fordulat jött Amerikában - de mit jelent ez Magyarországnak?
Már a választás előtt megírtuk, milyen irányba haladhat Amerika – és a választók döntése igazolta az előrejelzésünket. "Magyarországnak sem mindegy, mi lesz a vége-így áll Trump alig három héttel a választás előtt" című írásunkban, október 21-én részletesen elemeztük, hogy az amerikai elnök mire számíthat a november 3-ai, félidős választásokon. A demokraták kétséget kizáróan jelentős győzelmet értek el. Írásunk tehát pontosan jelezte, hogy mi várható. Röviden összefoglaljuk akkori állításainkat. Ami most, az eredmény ismeretében, különösen tanulságos.
Már az amerikai félidős választások előtt jeleztük: Donald Trump és a Republikánus Párt komoly vereség elé néz, a demokraták pedig jelentősen megerősödhetnek a Kongresszusban. Az október 21-én megjelent elemzésünkben világosan leírtuk, hogy a választás legvalószínűbb forgatókönyve a nagy demokrata előretörés, amely alapjaiban változtathatja meg az amerikai belpolitikai erőviszonyokat. A választási eredmények ezt az előrejelzést igazolták.
A választás előtt Trump támogatottsága mindössze 36–37 százalék körül mozgott. A választók elégedetlenségének három fő oka rajzolódott ki: a megélhetési költségek emelkedése, az Irán elleni háború gazdasági következményei, valamint az, hogy a korábbi Trump-szavazók egy része is elfordult az elnöktől. Különösen beszédes volt, hogy a 2024-ben rá szavazók közül egyre többen elégedetlenek a munkájával.
Elemzésünkben a Képviselőház demokraták általi visszaszerzését közel 90 százalékos valószínűségűnek neveztük. Több független előrejelző modell is hasonló eredményt mutatott. A Szenátus esetében szorosabb versenyre, de szintén demokrata előnyre számítottunk.
Azt is előre jeleztük, milyen következményekkel járhat egy ilyen fordulat. Ha a demokraták átveszik az irányítást a Kongresszusban, Trump nem kormányozhat tovább olyan szabadon, mint korábban. A törvényhozásban kompromisszumokra kényszerülhet, a demokraták pedig kongresszusi vizsgálatokat indíthatnak az elnök politikájával, az iráni háborúval, a vámintézkedésekkel és üzleti ügyeivel kapcsolatban. A költségvetési viták és a kormányzati leállás veszélye is növekedhet.
A választási eredmény tehát nemcsak politikai vereség Trump számára, hanem az amerikai gazdaság és a nemzetközi kapcsolatok szempontjából is új helyzetet teremt. Európa és Magyarország számára különösen a kereskedelmi politika, az amerikai vámintézkedések és a külpolitikai döntések lehetnek fontosak.
Ugyanakkor abban nem várható változás, hogy Donald Trump elnök és miniszterei messze nem lesznek szoros kapcsolatban a demokratákhoz közelebb levő Tisza-kormánnyal. Mint megírtuk, Marco Rubio külügyminiszter három napig - ahogy mondani szokták - előszobáztatta a magyar külügyminiszternőt, míg végre fogadta. A rövid sajtótájékoztatón pedig elmondta, fontos, hogy a Tisza-kormány működjön együtt a szélsőbaloldali terrorizmus elleni harcban. Rubio nem véletlenül kiemelte a szélsőbaloldali jelzőt.