Alkotmányos polgárháború Lengyelországban
Egyre zavarosabbak a közállapotok Lengyelországban. A nemzeti oldalt képviselő lengyel köztársasági elnök Donald Tusk miniszterelnöknek azt üzente, hogy Tusk teljes felelősséggel tartozik minden jogellenes cselekedetért, például a bírák felfüggesztéséért, a jogellenes rendeletekért és a miniszterelnöki kancellária alkotmánybírósághoz való csatlakozásáért. Karol Nawrocki felszólította Donald Tusk miniszterelnököt, hogy függessze fel a jogellenes kormányzati lépéseket. A Le Figaró az egyik legismertebb európai Közép-Európa elemzővel készített interjút, aki sajátos módon az előző kormányzatot is felelőssé teszi a mostani helyzetért.
A Le Figaro interjújában Jacques Rupnik, a Sciences Po kutatója és a Bruges-i Európa Kollégium professzora a lengyelországi intézményi válság hátterét elemzi. A szakértő szerint Donald Tusk kormánya és Karol Nawrocki államfő konfliktusa olyan mély alkotmányos patthelyzetet eredményezett, amelyből a 2027-es parlamenti választásokig aligha lesz kiút.
Rupnik szerint a jelenlegi válság gyökerei az 1989-es rendszerváltásig nyúlnak vissza. A demokratikus átmenet egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy a politikai szereplők elfogadják-e az alkotmányos intézményrendszer szabályait, valamint az Alkotmánybíróság független döntőbírói szerepét. Ez a konszenzus 2015-ben kezdett felbomlani, amikor a Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság (PiS) párt támadni kezdte az alkotmányos és európai jogi korlátokat, amelyeket a parlamenti többség akaratát akadályozó tényezőknek tekintett. (A PiS egyébként kényszerhelyzetben volt, az akkori nemzeti kormánnyal a végletekig ellenséges alkotmánybírósággal kellett harcolnia.)
A PiS hatalomra kerülése után fokozatosan átalakította az Alkotmánybíróságot: saját politikai irányvonalához közel álló vezetőt nevezett ki, és Rupnik értékelése szerint lényegében saját befolyása alá vonta az intézményt. Az elemző, már Donald Tusk mostani akciójára utalva, azt is mondja, hogy a demokratikus választási győzelem nem jogosít fel egyetlen kormányt sem arra, hogy ellenőrzése alá vonja az igazságszolgáltatást, a médiát és az államigazgatást.
A 2023-as kormányváltás után Donald Tusk kormánya egy olyan Alkotmánybírósággal szembesült, amelyet a korábbi PiS-kormány alakított át. A parlament hat új bírót választott, Karol Nawrocki elnök azonban közülük csak kettő eskütételét fogadta el, így az intézmény működése körüli konfliktus tovább mélyült.
Természetesen, a Donald Tusk mellett álló és az előző nemzeti kormánnyal ellenséges uniós bíróság, az Európai Unió Bírósága 2025. december 18-án úgy ítélte meg: a lengyel Alkotmánybíróság már nem tekinthető független és pártatlan bíróságnak. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága pedig már 2016-ban bírálta a PiS által elfogadott, az Alkotmánybíróság működését átalakító törvényeket. A brüsszeli bírálatok ugyanakkor erős ellenállást váltottak ki a lengyel jobboldalon; Kaczyński még a Lengyelország EU-ból való kilépésének, a „PolExitnek” a lehetőségét is felvetette.
Az elemző szerint Tusk azzal került szembe, hogy miképp lehet egy korábban illiberális módszerekkel átalakított rendszert úgy helyreállítani, hogy közben az új kormány maga ne alkalmazzon hasonlóan illiberális eszközöket? Tegyük hozzá: sehogy.
A politikai szembenállás közben a jobboldalt is összekovácsolta: Rupnik szerint Tusk akaratlanul is közös táborba terelte a PiS-t és a Konfederacja pártokat. Az elemző a helyzetet egy lengyel politológus kifejezésével „alkotmányos polgárháborúnak” nevezi.
A válság rendezésére három lehetőséget lát: Nawrocki elmozdítását, az előrehozott választásokat, illetve a jelenlegi patthelyzet elhúzódását. Az első politikailag rendkívül kockázatos lenne, a másodikat egyik párt sem támogatja. Rupnik ezért a harmadik forgatókönyvet tartja a legvalószínűbbnek: a politikai és intézményi szembenállás a 2027-es őszi parlamenti választásokig tovább éleződhet. Vagyis, marad, sőt, erősödik a válság.
